Reggeli szösszenet New York Times olvasás után: imádom hogy Amerika csak úgy szórja a pénzt. Mintha egyáltalán nem lenne költségvetési deficit. Elôször is az indokolatlanul nagymértékű adócsökkentés, aztán a 43 milliárd dolláros védelmi költségvetés-emelés, aztán a minap Izrael kért segítséget (megint csak milliárd dollárokban mért összeg, igaz, csak egyszámjegyű) - nem követtem, hogy Bushinka mit döntött, ha döntött egyáltalán; aztán most Törökország is "zsarol" az iraki háborúban való részvételért. Naná. Törökországot tök megértem, igazán maguk alatt vágnák a fát, ha stratégiai fontosságuk tudatában nem állítanának minden lehetséges feltételt az amerikai segítség biztosítása elé (gazdasági segély, EU csatlakozás, a ciprusi kérdés török érdekek szerinti megoldása, valamint annak biztosítása, hogy a kurdok nem akarnak majd saját országba különülni. Nem semmi kis lista.) Persze azt már le sem kell írnom, hogy Amerika mindent meg fog tenni az ügy érdekében csak azért, hogy végül az ô érdekei érvényesülhessenek. Kit érdekel, hogy korábban még teljesen más véleményen volt Törökországgal szemben. (pl. elítélte a kurdok elleni akciókat). Nagyon kíváncsi vagyok, hogy december 8-án milyen véleménykülönbségek fognak felszínre kerülni. Ez a nap az ENSZ BT határideje az iraki nukleáris, kémiai és biológiai fegyverek gyártásáról szóló részletes beszámoló benyújtására (az irakiaknak kell ezt benyújtani). Az nyilvánvaló, hogy az ENSZ BT és az USA is másképp fogja megítélni ezt, az USA már csak azért is, mert az inváziót szeretnék még a nagy meleg megérkezése elôtt megejteni, és hát sajnos gyorsan telik az idô.

De a pénzszórásra visszatérve, a hatalmas védelmi kiadások mellett pl. 40 millió amerikainak nincs egészségbiztosítása, és szerintem ez egy megengedhetetlenül óriási szám egy amúgy gazdag és erôs országban. Ez amúgy a vesszôparipám, az egészségügy ne legyen profitorientált. A nevében is benne van, hogy health "care", hát ha "care", akkor ne az legyen fontos, hogy ki mennyi nyereséget csinál és miképpen csökkentsük a költségeket, fôleg azzal, hogy a pácienseknek nem hagyunk jóvá olyan teszteket, amit az orvos ugyan elrendelt, de az adminisztratív vízfej drágának és ezért fölöslegesnek ítélt. Persze ha gazdag vagy, minden elképzelhetô tesztet el tudsz végeztetni, de mivel a többség nem gazdag, mi a fantasztikus "managed care" "elônyeit" élvezzük. Már ha van biztosításunk ugye. Ha nincs, akkor igyekszünk nem menni orvoshoz. Vagy hazautazunk Budapestre, mert még a repülôjeggyel együtt is olcsóbban jövünk ki, mint ahogy én tettem két éve fogászati ügyek miatt. Na mindegy, ezt hagyjuk, utálatos egy téma, nagyon nagyon sajnálom, hogy Clinton elsô elnöksége idején Hillary-nak pont egy egészségbiztosítási reform-javaslatba tört bele a bicskája.

Megyek takarítani, hamarosan jönnek a haverok.

Holnap Hálaadásnap van Amerikában. Hurrá. Nekem nem a legmeggyôzôbb ünnep, mivel családi összejövetel és sok kaja a két legjellemzôbb motívuma, s az én világomban e két tényezô az átlagosnál szerényebb mértékben is éppen elég. Idén a családtól elég nagy távolságra vagyunk, így jóbarátokkal ünneplünk, melynek eredményeképpen a rám általában jellemzô cinikus hozzáállás is elôreláthatóan enyhülni fog. Lesz pulyka, ami már átvette a hatalmat a fridzsiderben, és mindenféle más jó. Pl. lila káposzta is, pároltan, bár az nem kifejezetten hagyományos hálaadásnapi vacsora étel, de mi magyarok meg a rick szeretjük. Ezért jó a nemzetköziség.

(Amúgy a hivatalos hálaadásnap története az ugye a szegény angol zarándokok nevéhez fűzôdik, akik vallási alapokon nyugvó meghurcoltatások ellen az 1620-as évek elején a Mayflower-en az újvilágba merészkedtek. Sajnos az elsô évüket éhínség kísérte, sokan meg is haltak közülük, de végül az indiánok segítségével belejöttek a mezôgazdaság újvilági mikéntjébe, és végre megtölthették a gyomrukat. Egy ilyen bô terméssorozatot megünnepelendô határoztak egy hálaadás nap megtartása mellett, amire akkor meeg az indiánokat is meghívták, akkor még teljes volt a barátság. Az indiánokra vonatkozó nem túl távoli jövô közismert.)

A Real meccs
Hát, kikapott a Real. Sajnos megérdemelten. Nem játszott Ronaldo, azért. (Látszik, hogy nagyon értek a focihoz, mi?). A bár (Nevada Smith) tök jó, du. 2.45-kor csak a hardcore focibolondok voltak. A földszinti bárban ment a Manchester United-Basel meccs, a pincében pedig a Real Madrid-AC Milan. Mindenkinek akcentusa volt, és soxor anyanyelven harsantak el a vélemények és (feltehetôen) a szitkozódások. én magyarul hôzöngtem, hogy "les", "te hülye bíró" (amikor nem adta meg a Real egyenlítô gólját), és hogy "gyerünk már", mögöttem egy srác spanyolul fogta a fejét, mellettem pedig egy ukrán gyerek ajnározta az AC Milan-ban (mellesleg kitűnôen) játszó Sevcsenko minden megmozdulását. Nagyon élveztem!!! Szerencsére a bár a Forma I-et is megszállottan mutatja (ráadásul élôben), így fennáll a veszélye annak, hogy törzsközönséggé lényegülök át.

Harper's
Minden hónapban el kell ismernem, hogy a Harper's Magazine mennyire jó. Persze ha amerikai szabványok szerinti jobboldali konzervatív lennék mondjuk, akkor nem tetszene amit írnak, de mivel ez az eszmevilág igen távol áll tôlem, lelkesen elgondolkozom és általában egyetértek az írások tartalmával. Az már csak hab a tortán, hogy az írások színvonala is kitűnô. Erôs Bush & Co. kritika és iraki háború ellenesség jellemzi ôket, amit én teljes szívvel osztok. A fôszerkesztôjük - egy bizonyos Lewis Lapham - a híresen/hírhedten liberális nyugati parti Portland-ban mutatta be egy nemrég megjelentetett, ám itt az USA-ban nem túl ismert könyvét (Theatre of War), mely az elmúlt 50 év amerikai külpolitikáját értékeli. En is ott voltam a teltházas bemutatón, és örömmel láttam, hogy rengeteg ember jött el, záporoztak a kérdések, és teljesen nyilvánvaló volt, hogy a háború kérdésérôl mindenki egyformán gondolkozik (vagyis ellenzi). A novemberi szám szerkesztôségi cikkében (nincs a website-on) Lapham úr arról elmélkedik, hogy bár a vezetô média (New York Times, WJJ, stb.) mindig arról ír, hogy az amerikai köznép többsége (azt hiszem 60% körül) támogatja az esetleges háborút, ô még egyetlen emberrel nem találkozott, aki egyértelműen támogatná a Bush adminisztráció bátor ötletét. Erdekes felvetés. Most nem megyek bele ebbe az amerikai birodalmi törekvések, Bush-i politika, Irak, Izrael, stb stb kérdéskörbe, még holnap reggel is arról írnék.

Más. Pólók
Aki szereti az ôrült pólôkat, látogasson el ide.

The End

Kész, idáig bírtam úgy, hogy nem megyek haza szilveszterre. De pénteken még egy barátom közölte, hogy ô is megy, amitôl betelt a pohár, éééééén iiiiiiiiiis. Persze ez nem lesz túl egyszerű, mivel a pénzügyi helyzetem racionális áttekintése után úgy gondolom, nem biztos, hogy a legjobb befektetés egy nonstop átbulizott budapesti 10 nap lenne, dehát mikor koccintottam a bratyómmal utoljára újévkor????? és mikor koriztam a Kossuth téren, a Parlament elôtt? (most nem linkelek, lusta vagyok, akit érdekel, olvassa el az index-ben a hírt, ingyen jégpálya lesz a Kossuth téren az ünnepek alatt. nem semmi. tessék menni korcsolyázni.)

Ma este egy jóbarátnônknek köszönhetôen a vixen-nel a Carnegie Hall-ben kultúrálódtunk. állatira élveztem, nagyon rég nem voltam klasszikus zenei koncerten, így mindig elfelejtem, mennyire szeretem is az ilyesmit.

újra kicsi a világ szindróma történt: kaptam egy emilt a drága férjemtôl, amiben egy volt Budapest Week-es, jelenleg Milánóban élô ismerôse közli, hogy elkezdett egy blogot, és a magyar felesége rátalált az enyémre, amiben érdeklôdéssel olvasta tegnapi irományomat, miszerint holnap a Real Madrid-AC Milan BL meccset fogom megtekinteni, merthogy ô kint lesz a stadionban, ugyanis egy neves nemzetközi hírszerkesztôség (nem írok nevet), sportszerkesztôjeként fog tudósítani. Hehe, jó hosszú mondatot kreáltam. Ha mondjuk egy színésznek kellett volna ezt elmondani, már belilult volna az tuti. Ha már a meccsnél tartunk, több otthoni jobbraát is szólt, hogy ôk is ott fognak ülni a képernyôk elôtt és milyen jó tudni, hogy én is, egy óceánnal odébb stb. stb. hát azért ezt 1945-ben mondjuk nem lehetett volna megtenni...

megyek aludni, jóccakát mindenkinek.

Szerencsére New York nagyon kozmopolita város, ezért kedden élôben tudom nézni a Real Madrid-AC Milan Bajnokok Ligája meccset. Természetesen egy ír bárban: a Nevada Smith-ben. A nyári foci VB alatt itt tömegek szurkoltak, én pl. meg sem próbáltam bejutni, de most egy hétköznapi du. 2.45-ös kezdôidôpontnál gondolom több esélyem lesz, bár itt sosem lehet tudni. Mivel a brazil Ronaldo és Roberto Carlos is a Real Madrid csapatát gazdagítja - na persze Zidane és Figo sem elhanyagolható - természetesen hajrá Real. Bár most olvasom, hogy Ronaldo nem fog játszani kedden. Nem baj, akkor is.

Ma megint nem dolgozom. Azért érdekes változáson mentem keresztül a 6 hét vágótábor alatt. átrendezôdtek a prioritásaim (de szép mondat is ez). Elôtte (drága barátaim nagyon jól emlékezhetnek rá), idegbeteg voltam, ha a bankban nem volt munka, mi lesz, elfogy a pénzem, atyaúristen, stb. stb. ezek után elmentem Portland-be másfél hónapra, ahol végre kizárólag azzal kellett foglalkoznom, amit életem végéig csinálni akarok, és a távollétem után most már egyáltalán nem érdekel, hogy nem robotolok minden nap a bankban, és így alig keresek valami pénzt. viszont dolgozom egy nagyon aranyos filmen, ezért - mivel még 35 mm-es film projektet soha nem fejeztem be - nagyon sokat olvasok arról, hogy egy ilyen módon készített anyagot miként is kell a számítógépes vágásra úgy elôkészíteni, hogy a végén is minden klappoljon és filmen is ugyanazt kapjuk vissza, mint amit az Avid-del a számítógépen összevágtam. (Rengeteg technikai kérdést kell átgondolni, ki hinné.) ezek után kit érdekel, hogy éjszaka nem a bankban segítek mondjuk a latin-amerikai wireless kommunikációs lehetôségekrôl készített prezentáció összeállításában, bár kétségkívül az sem túl érdektelen.
szóval amit ezzel az ömlengéssel ki akartam fejezni az az, hogy örülök ennek a változásnak.

Néha mégis működik a nagybetű. Szép hideg szombatunk volt, jó erôs északi széllel. A kedvencem. Láttam egy nagyon jó kis dokumentumfilmet a Párizsi Opera balettegyüttesérôl. Imádom a kulisszák mögöttrôl készült táncosfilmeket. Még Portland-ban meg akartam nézni, de mivel esti műszakban vágtam, nem sikerült. Hát most idejött New Yorkba, lecsaptam rá. Hm, de jó is volt táncosnak lenni...
Jó kis film volt, Jiri Kílíán dolgok, ôt nagyon szeretem, Maurice Béjart 9. szimfónia koreográfiája, baromi jó és rendkívül sokoldalú táncosok, nemhiába ôket tartják a legjobb balettegyüttesként számon a világon.

Amúgy egész héten csak mozizom. A Portland-ban félbehagyott Kuroszava retrospektívet folytattam magánúton, aztán Takeshi Miyake Audition-jával borzoltuk idegeinket, majd Werner Herzog Woyczek-jét sikerült megnézni tegnap. Még jó, hogy nyakunkon a recesszió, kevés a munka a bankban, kiélhetem a film mániámat.

más: olvasom az otthoni bigbrother oldalt. szerencsére nézni nem tudom, így olvasva nem olyan rémes, mint gondolom otthon a képernyôk elôtt. már az elején azon röhögtem nagyokat, hogy az amerikai bb-n milyen holt unalmas emberek vettek részt. szex nuku, exhibicionizmus nuku, bezzeg a magyar bb, mi?

ja, new yorkiak és otthoni new york rajongók: bezár a Canal Jean Co. a Soho-ban!!! 30 év után. Bloomingdale's lesz helyette, ami egyáltalán nem vigasztaló, sôt... Elmentem benézni, hátha tudok venni valami jót olcsón, de hemzsegett a turistáktól, ki kellett menekülnöm. utálom, mikor talpig kikent-kifent tök egyforma nem-new yorki önmaguktól elájult és nyilván megfelelôen elkényeztetett tizenéves kiscsajok teli torokból üvöltöznek, hogy "ohmygodohmygodohmygod, it's sooooo cuuuuuteee!" míg a köver papamama csapat kint az utcán okoz közlekedési dugót.

na mára ennyit kérem szépen, hív a vasút, vár a máv.

rossz az ibook-om klaviatúrája, így a nagybetűket hanyagolom.

hurrá nyaralunk! engem is elkapott a mérsékelt blogláz.